5 tipp az otthoni dzsungel hangulatért

Ugye Ti is úgy érzitek, hogy növényekből sosem elég? 🙂
Bizonyított tény, hogy már a látványuk is nagyon jót tesz a lelkünknek. Sokkal kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak leszünk, ha sok zölddel vesszük körbe magunkat. Szeretem azt is, ha igazi dzsungel élmény van az otthonomban és az élő, ültetett növényeken kívül itt-ott megjelenik egy izgalmas levélminta, egy kis moha, vagy egy zöld ág.

Összegyűjtöttem, milyen apróságokkal varázsolhattok dzsungel hangulatot otthonotokba. 🙂

1. Különleges tapéták

Ez a nagy kedvencem, hiszen nálam is a nappaliban levélmintás a tapéta. Nem annyira dzsungel hatású, kicsit visszafogottabb, de én így is imádom.

Ezek pedig egészen elképesztőek:

2. Levelek a párnákon

Imádom, hogy egy-két darabtól már átjárja a szobát a trópusi hangulat, ráadásul a legtöbb áruházban már beszerezhetőek ilyen, vagy ehhez hasonló párnák. 

3. Növényekkel borított takarók

Ki ne szeretne bebújni úgy egy takaró alá, ahol olyan érzése van, mintha egy nagy fa alá kuporodna be? 🙂

4. Préselt növények

Egyszerűen, otthon is készíthettek ilyen különleges képeket. Gyönyörűen fog mutatni a falon. 🙂

(Képek forrása: Pinterest)

+1 Drót dísz zölddel
Instagramon már láthattátok, hogy egy belvárosi üzlet tavaszi dekorációja miatt készítettem néhány nem mindennapi dekorációt. A drót feliratokat keretbe foglaltam és ezt díszítettem sokáig zöldellő ágakkal.

 

Mutassátok meg kommentben, hogy a Ti otthonotok mennyire zöld! 🙂

Szép napot,

Dóri

Please follow and like us:

Álomból hivatás – környezetbarát rendezvénydekoráció

Azt már tudjátok rólam, hogy a környezettudatos szemlélet meghatározó része az életemnek. Ez nemcsak egy olyan szemüveg számomra, amit néha le és fel lehet venni, hanem szívből jövő meggyőződés.
Nem is kérdés, hogy a háztartás vezetése, az étkezés, az öltözködés során a gyakorlatban is megvalósítom ezt az elvet, de a munkámban is ezt az értéket képviselem. Ezen kívül volt bennem egy olyan küldetéstudat, hogy szeretnék minél több embert meggyőzni, mennyire egyszerű, hasznos és fontos, hogy ezt a szemléletet magukénak érezzék.

Ebben is teljesen egyezik a gondolkodásunk Bubán Brigivel, akivel együtt kezdtük el a Greendustrialt, amelyben környezetbarát rendezvény dekorációt készítünk.

Brigivel instagramon figyeltünk fel egymásra. Ahogy rátaláltam a csodás kalligráfiáira, azonnal elkezdtem követni és szinte egyik percről a másikra alakult a közös projektünk. 🙂

Fő célunk az volt, hogy összehozzuk a természetet a nagyvárosi életérzéssel.

Célunk, hogy a Greendustrial több legyen mint kiemelkedő színvonalú rendezvénydekoráció. Maradandót alkotunk,mely nemcsak lélegzetelállító látványt nyújt, hanem egy olyan üzenetet közvetít, amelyben benne van a társadalom és a környezet iránt érzett felelősségtudat, valamint a művészeti érzékenység. 

A betonból öntött és a kalligráfiával díszített alkotásaink illeszkednek a jelenlegi trendekhez.

Minden egyes darab kézzel készült, a kaspókba pedig ültetett növényeket használunk, melyek a rendezvények után is tovább élnek. A kis pozsgásokat, sziklakerti dísznövényeket őstermelőktől vásároljuk, így törekedve arra, hogy csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat, azzal, hogy ne nagy távolságból szállítsuk őket továbbá támogassuk a helyi termelőket. 

Legyen szó bármilyen eseményről – több száz fős céges rendezvényről, vagy meghitt esküvőről, a Greendustrial lehetőséget teremtünk arra, hogy az eseményt szervező cég vagy az esküvőjét megálmodó pár, a környezettudatos szemléletet közvetítse vendégeinek.

 

Ha épp egy esemény szervezésére készülsz, vagy köszönőajándékot keresel az esküvődre, esetleg a kávézód berendezését kell megálmodnod, akkor keress minket e-mailbenfacebook üzenetben, vagy telefonon.


Szép napot! 🙂
Dóri

Please follow and like us:

Húsvéti dekoráció

Azt hiszem a húsvét az az ünnep, amire a legtöbbet szoktam készülni. Tudom, sokan inkább a karácsonnyal vannak így, de nekem az sajnos mindig a rohanásról, az ajándékokról szól, viszont a húsvétra szeretek már hetekkel előtte ráhangolódni. Feldíszíteni a lakást, apróságokkal becsempészni a tavaszt a szobába.
Gyerekkoromban édesanyámmal mindig festettünk tojást és készítettünk más apró, bájos tárgyat, amiknek egyik részét kiraktuk otthon, a másik részét elajándékoztuk. Valószínűleg a közös élmény miatt is szeretem ezt az ünnepet. Remélem az együtt töltött készülődésre most is sor kerül.  🙂
Idén mindenképpen inkább modern dekorációk irányába szeretnék menni, ezért ilyen stílusú inspirációkat gyűjtöttem össze és mutatom meg Nektek. Remélem, kedvet kaptok a lakás díszítéséhez és megtaláljátok a hozzátok illő darabokat. 🙂

1.Ötletek tojással

Ha nem a tojásfestést választjuk, akkor is számtalan lehetőség adódik.

Számomra a legkedvesebb – nem meglepő módon 🙂 – a tojásba ültetett növények.

Ez a kicsit rusztikus hatású, spárgával betekert tojás is nagyon jó ötlet:

Tojásból nyuszit? Miért ne? 🙂 Nem kell hozzá más, csak egy szalvéta és egy szalag!

Nem maradhatnak el a betonok sem. Húsvét alkalmából különleges beton tojásokat öntöttem. Készült belőlük arany és vörösréz festékkel díszített darab is, valamint hamarosan elérhető lesz majd ezüstösen csillogó is. Nemcsak tojások készültek, hanem tojásból egy kis nyúl is. 🙂

E-mailben (info@brightyhome.hu) vagy facebook üzenetben is rendelhetőek.

2.Kopogtató

Jó érzés úgy hazaérkezni, ha látom, hogy milyen szépen fel van díszítve az ajtóm is. Egy kopogtató nemcsak karácsonykor lehet aktuális, bármilyen  ünnepi előtt ott van benne a várakozás meghittsége.

Ajtódísznek is valamilyen egyszerűbb darabot keresek. Ha meg tudom valósítani, akkor ilyen lesz, szerintem gyönyörű!

Még ezek is nagyon tetszenek:

 

3.Asztaldísz

A barkaágak nem maradhatnak el, de két szuper ötletet találtam Pinteresten.

Az üveg váza nagy szerelem számomra, még karácsony előtt vettem egy egyszerű, de nagyon látványos darabot, viszont most épp kihasználatlan, ezért már alig várom, hogy újra megtölthessem élettel.

Ez a kosaras megoldás pedig azért tetszik, mert szerintem a beton tojásokhoz szépen a spárga nyers, barna színe:

Már nem kell sokat aludni húsvétig. Csodás készülődést kívánok! 🙂

Szép napot!
Dóri

Please follow and like us:

Ezerarcú beton

Szeretnélek elkalauzolni bennetek a beton csodás világába. 🙂

Ma már egyre többen kezdik felfedezni, hogy a beton több mint az építőiparban használt alapanyag. A nyers, indusztriális hatása különleges hangulatot kölcsönöz, ráadásul sokféleképpen beilleszthető a lakásunk enteriőrjébe.

1.Ha nagyban gondolkodunk: beton a falon

Rendkívül izgalmas megjelenést adhat otthonunknak a beton fal. Nincs arra szükség, hogy az összes fal így nézzen ki. Elegendő, ha egy helyiségben, vagy csak a szoba egyik oldalán megjelenik, ez máris modernebbé és egyedivé teszi a lakásunkat. Az így kialakított teret könnyen alakíthatjuk, akár barátságos kuckóvá, sok-sok növénnyel és faburkolattal, vagy például metál színű kiegészítőkkel, esetleg antik bútorokkal lenyűgözően exkluzívvá.

Jó hír, hogy a kivitelezése is egyszerű, nem arra kell gondolni, hogy beton kockákat kell egymásra pakolnunk. Kiváló anyag a látszóbeton, amely tökéletesen alkalmazható szinte bármilyen felületre, illetve létezik már ezen kívül betonhatású festék is.

2.Betonból bútor

Első hangzásra talán szokatlan, de igen közkedveltté vált a beton használata a bútoroknál és a szanitereknél is. A mosdókagylónál és a mosogatótálcánál egyre többen választanak betonból készült darabokat, melyek nemcsak tartósak, de a rendhagyó designnak köszönhetően nem mindennapi díszei lehetnek otthonunknak.

Ez az asztal, az abszolút kedvencem:

3.Kiegészítők

Nem is kérdés, hogy számtalan kisebb tárgy készülhet betonból. A közismert kaspókon túl szeretnék még egy-két különlegességet bemutatni.

Talán már ismeritek a Greenway Design-nal közös termékünket, a kis betonba öntött, vegán illatgyertyákat. Az a csodálatos ezekben a tárgyakban, hogy két életük van: először gyertyaként lehetnek a lakás díszei, aztán amikor kifogy a gyertya. ültethettek bele egy kis pozsgást.

Ezen kívül, rendhagyó és izgalmas a beton, mint a rendezvények dekorációja. Erről jövő héten kicsit bővebben is beszámolok, de már most annyit elárulhatok, hogy egy új márka (Greendustrial) keretében komolyan foglalkozunk ezzel a témával. Ha esküvőre készültök, vagy nagyobb eseményt szerveztek, akkor mindenképpen látogassatok el az oldalunkra, találhattok is köszönő ajándékot, ültetőkártyát, menükártya tartót, és sokféle asztaldekorációt.

Remélem kedvet kaptatok hozzá, hogy használjátok ezt a különleges anyagot! 🙂

Szép napot!
Dóri

Please follow and like us:

Zöld otthon

Nagyon szeretem minél több növénnyel körülvenni magam, de sajnos nem olyan jók a lakásom adottságai, ezért inkább kevésbé igényes növényeket választottam, hogy ne legyen gond velük hosszú távon sem. Most összegyűjtöttem az én 3 kedvenc növényemet. 🙂

1. Aloe vera

Nagyon szeretem az aloe verat, nemcsak azért, mert a kisebbek beton kaspókban is jól mutatnak. Annyira jó, mediterrán hangulatot áraszt. Persze a legjobb benne, hogy remek gyulladáscsökkentő és sebgyógyításra, égési sérülésekre is tökéletesen használható.

Itt egy felsorolás arról, hogy mennyi mindent lehet készíteni belőle:

2.Anyósnyelv

Ezt a növényt azért szeretem, mert könnyű szaporítani és jó látni, hogy milyen gyorsan, látványosan nő egyre nagyobbra, ezeken kívül pedig rendkívül jól bírja a szélsőséges körülményeket is.

Sziklakerti növényekkel összeültetve is nagyon szép:

3.Fikusz

Ez talán a legismertebb és legelterjedtebb szobanövény, én a tarka-, sötét-, kis- és nagy levelű fajtáját is nagyon kedvelem.

Hálószobába kifejezetten ajánlott, mivel a levelében található baktériumok megkötik a méreganyagokat, így szűri a levegőt.

+1: Filodendron

Ez is nagyon jó légtisztító hatású, de olyan gyönyörű levelei vannak, hogy ha semmilyen pozitív hatása nem lenne, akkor is teleraknám az otthonom ezzel a csodálatos növénnyel. 🙂

Még az ékszerkészítés során is inspirálóan hatott rám. 🙂

Remélem kedvet kaptatok az otthoni kertészkedéshez!
🙂

Szép napot!
Dóri

Please follow and like us:

Énidő pihenősarokkal

Lehet, hogy nincs időnk minden nap bekuckózni egy jó könyvvel a kezünkben, de otthonunk hangulatát is feldobja egy jól berendezett, csendes pihenősarok. Nem kell hozzá sok hely, elég csak egy kis zug.

Rengeteg lehetőség van arra, hogyan alakítsuk ki, mutatok néhány ötletet.

1. Függőfotel

Annyira odavagyok a függőfotelekért, ez az első számú kedvencem.

Ilyet akár házilag is el lehet készíteni:

Ez pedig tényleg egy álom:

 

2. Kuckó az ablakban

Ha van egy kis hely, akkor érdemes a pihenősarkot az ablak alá tervezni.

Ugyanez a megoldás jól alkalmazható galérián, vagy lépcső alatt is.

 

3. Függönnyel elválasztva

A kanapé fölé, egy sarokba, vagy a gyerekszobába is tökéletes választás egy szép, lágy esésű függönyt használni.

A kertbe is tökéletes választás:

(Képek forrása: pinterest)

 

Remélem kedvet kaptatok egy otthoni pihenősarok kialakításához. Már csak azt kell eldöntenek, hogy melyik lehetőséget választjátok! 🙂

Szép napot!
Dóri

Please follow and like us:

Inspiráló alkotók #2

Elhatároztam, hogy idén minden hónapban bemutatok egy olyan alkotót, akinek nagyon tetszenek a munkái, inspirálóan hat rám és bízom benne, hogy Titeket is alkotásra ösztönöz majd.

Most a Ulianhomedecorral, azaz Barta Ferenc csodálatos alkotásaival ismerkedhettek meg.

Miért pont fával kezdtél el dolgozni?

A lehető legegyszerűbb a válaszom: ezt láttam, ez volt kéznél. 🙂 Mint annyi minden más, ez is gyerekkorban kezdődött. Édesapám szabadidejében szeretett fával dolgozni, ez volt a szenvedélye. Az évek alatt egyre többet segítettem és tanultam el, amit csak lehetett. Majd elköltöztem otthonról és belecsöppentem a nagybetűs „Élet”-be. A pörgős hétköznapok mellett viszont igényem lett egy olyan elfoglaltságra, ami amellett, hogy kikapcsol, még hasznos is lehet. Az üres falak és a kihasználatlan gépek felébresztették bennem az alkotás utáni vágyat, így szépen lassan elkezdtem leporolni a gépeket.

Mikor született meg a Ulianhomedecor ötlete?

Tavaly nyáron. Szóval alig pár hónapja. Még gyerekcipőben, de egyre nagyobb elszántsággal. Miután elkészítettem két-három nagyobb képet az otthonunkba, a barátok sorra odavoltak értük. Elkezdtek piszkálni, hogy nekik is kell, de ne csak 50x50cm, legyen nagyobb! „Jujj, meg nézd, tudnál nekem ide kitalálni valamit?!”
Ekkor jött az ötlet, hogy a hobbi lehetne kicsit több is.

Milyen érzés mások otthonában látni a saját alkotásaid?

Eszméletlen jó! Felemelő. Nem is tudom, mi a legjobb szó rá. Mindig is szerettem volna valami maradandót lerakni az asztalra. Településmérnök a végzettségem, de úgy alakult, hogy nem a szakmában helyezkedtem el. Még ha nem is egy új Dubait adok a világnak, de pár embernek és szeretteiknek örömet tudok szerezni a kis apróságaimmal. Nekem már ez is tökéletesen megfelel. A mai plasztik világban magam is jobban örülök annak az ajándéknak, ami csak nekem készült, ami csak nekem szól. Ezek maradnak meg, ezek töltik el melegséggel otthonunkat is.

Az instagramod alapján nagyon sokszor egyedi elképzeléseket is megvalósítasz. Általában kik a megrendelőid?

Bár sok száz termékről még nem beszélhetünk, de szinte csak egyedi megkeresések vannak. Éppen ezért ugyanolyan kihívás mindegyik. Vannak kis sorozatok is, mint például a halloween-tökök és a kis hómenők, de már tudom, hogy ezek az esetek lesznek a legritkábbak.
Az egyéniség, a tömegből való kitűnési vágy miatt a mai fiatalok és középkorúak egyre inkább nyúlnak az egyedi ajándékok irányába. Ők keresnek meg. Nem egy agyongépesített fröccsöntöde futószalagjain folyó klónok készülnek nálam, hanem szívvel – lélekkel összerakott, adott személyeknek szóló ajándékok, melyek tartalommal töltik meg falaikat.

Milyen terveid, céljaid, álmaid vannak a jövőre, a márkádra nézve? 

Hogy mindenkinek legyen valami, ami senki másnak nincs és én ebben szívesen segítek! 🙂
Mivel maga az instagram profil is csak július végén született, eddig javarészt ismerősök, munkatársak kértek fel, de már azok ismerősei – sőt teljesen ismeretlenek is megkerestek kívánságaikkal. Ezt a kört szeretném bővíteni és egyre több otthonba eljuttatni valamit tőlem, Nekik, Nektek. Rengeteg munka és tanulás vár rám, de állok elébe. 🙂

Kövessétek Ferit instagramon is!

Hamarosan aktuális a húsvéti dekoráció, ezért figyelmetekbe ajánlom ezt a csodát! 🙂

Szép napot!
Dóri

Please follow and like us:

Valentin napi dekoráció

Múlt héten már összeszedtem néhány ötletet itt arról, hogy milyen ötletes és könnyen elkészíthető ajándékot készíthettek Valentin napra.

Ebben a bejegyzésben viszont azt próbálom összegyűjteni, hogy milyen  kiegészítőkre érdemes gondot fordítani, ha szeretnétek ünnepivé varázsolni az otthon töltött közös időt.

1.Gyertyafény

A gyertya nem hiányozhat az asztalról, ráadásul nagyon könnyen variálható. Készíthetünk hozzá kis mécsestartót, vagy rakhatjuk egymás mellé, akár szív formát rajzolva.

2.Különleges szalvéta
Lehet a boltokban is nagyon szép és egyedi, kifejezetten Valentin napi szalvétákat kapni, de nekem nagyon tetszenek a most következő ötletek.

Ezt a szalvéta hajtogatási technikát máskor is alkalmazni fogom:

Ebben a szalagos ötletben pedig az tetszik, hogy nincs benne semmi hivalkodás, de mégis olyan elegáns és kedves:

3.Szív alakú finomságok
Nem kell nagy dolgokra gondolni és órákra a konyhába költözni, elég egy sajt, banán, vagy más gyümölcs és már kész is a szuper harapnivaló. 🙂

+1. Dekoráció
Lehet, hogy már úgy érzed túl kevés az idő, hogy dekorációt készíts holnapig, de ezek az ötletek biztosan tetszeni fognak. 🙂

(Képek forrása: Pinterest)

Remélem tudtam abban segíteni, hogy feldobjátok az ünnepi asztalt egy-két aprósággal!

Szép napot,

Dóri

Please follow and like us:

DIY ajándék tippek Valentin napra

Férfiaknak sokszor nagyon nehéz ajándékot vásárolni, főleg olyat, ami nem szokványos, hanem valóban egyedi és még személyes is. Arra biztatlak most Titeket, hogy próbáljatok meg saját kezűleg ajándékot készíteni. Én már mindegyiket megvalósítottam, ezért megpróbáltam a saját tapasztalataimat és jó tanácsaimat is megírni Nektek.

1. Akik szeretik a kényeztetést – szappan és fürdősó

A szappanfőzéshez két lábosra lesz szükséged, hogy vízgőz felett lehessen megolvasztani.

Nem kell sok hozzávaló: öntőforma (ha már Valentin nap, akkor nálam szív alakú volt 🙂 ) és szappan, ami beszerezhető granulátumként hobbiboltokban vagy akár drogériákban kapható natúr szappant is le lehet reszelni és megfőzni. Én használtam még színezőanyagot (szintén hobbiboltban vettem pirosat), illetve egy kis borsmenta illóolajat, hogy finom illata legyen.

A fürdősó elkészítése viszont sokkal egyszerűbb és lehetetlen elrontani. Egy zacskó nagy szemű Himalája só kell hozzá (Ázsia boltokban lehet kapni), amit szinte bármivel össze lehet keverni. Én ehhez is illóolajat használtam, ami citrom illatú és nyugtató hatású.  Persze lehet még beletenni sok izgalmas szárított növényt (levendulát, kamillát), jojoba olajat, szódabikarbónát és még sorolhatnám.

A legjobb, hogy bármilyen üvegben tároljuk, nagyon jól néz ki.

(Képek forrása: pinterest)

2.Akik szeretnek utazni – közös térkép

Ha van sok olyan közös pont a világban, vagy akár az országban, de akár egy városban is, ahol együtt voltatok, akkor ez egy nagyon kedves és figyelmes ajándék lehet. 🙂

Nem kell semmi különlegesre gondolni, elég egy térképet kinyomtatni, vagy egy vaktérképet rajzolni (lehet Európa vagy akár a Balaton, de akár Budapest is), a lényeg, hogy legyen felismerhető.
Néhány inspiráció:

(Képek forrása: etsy)

Én anno – bár nem Valentin napra, hanem karácsonyra – készítettem ilyet szüleimnek. Üvegre festettem Európa körvonalait és pöttyöket festettem azokra a helyekre, ahol már járt együtt a család. Még most is jó ránézni erre a térképre. 🙂

Az is izgalmas megoldás lehet, ha parafatáblára rajzoltok és akkor mindig fel lehet aktualizálni a helyeket.

3.Akik szeretnek játszani – társasjáték

A közös játék mindig jó ötlet, de még jobb, ha saját készítésű játékkal teszitek.

A legegyszerűbb a memóriakártya elkészítése.

(Kép forrása: http://www.szinesotletekboltja.eoldal.hu)

De más táblajátékokat is egyszerűen el lehet készíteni.

(Kép forrása: pinterest)

Remélem kedvet kaptatok, hogy saját kezűleg alkossatok ajándékot Valentin napra!
Ha viszont nincs már időtök, hogy nekiálljatok az ajándékkészítésnek, akkor pedig még mindig várnak rátok a bájos üzenetes kaspók és az egyedi feliratos dobozban lévő betonszívek. 🙂

Szép napot,

Dóri

Please follow and like us:

Inspiráló alkotók #1

Az egyik elhatározásom az újévre az volt, hogy szeretnék legalább havonta egyszer bemutatni nektek egy inspiráló alkotót, akinek nagyon tetszenek a munkái. Természetesen igyekszem majd a lakberendezéshez kapcsolódni, de lesznek olyanok, akik teljesen más területen alkotnak. Azt gondolom egy a fontos, olyat hoznak létre, amely maradandó és hatással van másokra.

Az első ilyen ember – akivel rengeteget dolgozom együtt és van, aki közös workshopunkról személyesen is ismerheti – Donkó Ági, virágkötő.

Következzen a mini interjúnk.

Mi az, ami a munkád során inspirálóan hat rád?

Ami engem alkotásra ösztönöz, az mindig az adott feladat, terv megvalósítása. Legfontosabb célom, hogy az úgy sikerüljön, ahogy a megrendelővel közösen elképzeltük, megálmodtuk. Az ő igényeiket fő irányvonalként szem előtt tartva alkossak valami kézzelfogható gyönyörűséget.

    

Milyen munkákra kérnek fel és milyen lenne álmaid megrendelése, amit mindenképpen szeretnél megvalósítani?

Többnyire esküvőkre készítek virágdekorációkat, de van a megrendeléseim között rendezvények dekorációi is.

Esküvő területen mindenféleképpen egy téli esküvő kihívást jelentene, mivel főleg nyári megrendeléseim vannak, de rengeteg ötlet, elképzelés jár a fejemben, amit szívesen kiviteleznék. Egyelőre ez még várat egy kicsit magára.

Ezen kívül egy különleges távoli helyen megálmodott esküvői dekoráció is igazán kihívás lenne.  🙂

Milyen terveid vannak 2018-ra?

Teljes erőbedobással tervezzük a Brighty-val a közös munkát, szeretnénk minél több Minikert készítő workshopot és meg sok-sok különleges projektet, melyre várunk majd benneteket nagy szeretettel.

Figyeljétek az oldalainak a friss információkért és az új workshop időpontokért, az idei év első közös alkotása egy hét múlva, február 6-án lesz! 🙂

Remélem kedvet kaptatok az alkotáshoz! 🙂
Szép napot,

Dóri

Please follow and like us: