Kis hely – nagy tervek, avagy ötletek létrával

Amikor megvettem a kis lakásom, még semmi nem volt benne csak egy hatalmas létra. Ez jól jött a felújítás közben, de utána egyre nehezebben találtam neki helyet. Azt biztosan tudtam, hogy nem szeretnék túladni rajta, mert egy ilyen – majdnem négy méter – belmagasságú lakásban jól fog jönni. A plafonra felrögzíteni vagy gardróbba tenni nem lehetett, ezért csak az az opció jöhetett szóba, hogy a létrát a lakás szerves részévé kell alakítani.

Pinterestről inspirálódtam, annyira szuper dolgokat találtam, nézzétek:

Legjobban a fürdőszobás megoldások tetszenek. Sajnos ez nálam nem megvalósítható, mert mindennek megvan a fix helye és pici a fürdőszoba, de törölközőtartóként nagyon jól nézett volna ki.

Ezek a megoldások is tetszenek, csak mivel én még szeretném használni a létrámat az eredeti funkciójában, ezért nem akartam rá túl sok mindent pakolni:

Ilyen lett végül az én létrám:

Nem volt egyszerű lefesteni fehérre, de megérte. 🙂 Egyrészt nem számoltam azzal, hogy mennyire nagy felület, másrészt rajta állva nem volt kényelmes a festés. A harmadik nehézség a jó festék megtalálása volt. Végül az OBI selyemfényű zománcfestéke vált be.

Természetesen beton kaspók díszítik. 🙂

Tetszik benne, hogy egyáltalán nem feltűnő, jól használható előszobapolcként (a polc részek nincsenek rögzítve, így csak le kell őket emelni), és ugyanilyen jól használható létraként is.

Egy kis trükk, hogy a létra felül rögzítve lett a falhoz, így nem imbolyog, és egyszerűen csak le kell akasztani, amikor használni szeretném.

Nektek melyik ötlet tetszett a legjobban? 🙂

Szép napot,

Dóri

Please follow and like us:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.